2010. március 19., péntek

Állatorvosnál megint

Na, megint szövetkeztek ellenem. Azt hittem sétálni megyünk, erre kiderült, hogy kocsiba szállunk. Most ez a kocsi nagyobb volt és jobban ki is lehetet belőle látni. Figyeltem is ám kifelé, mert ha nem akarnak visszahozni, akkor lássam mere kell elindulni haza. Velem nem szurnak ki ám! Nem hagyom magam! Ahogy utazunk egyszer csak megérkezünk az úti célunkhoz. Nem találjátok ki, hogy már megint hova mentünk! Hát már megint a fehérruhás embernél kötöttünk ki. Gazdi állatorvosnak hívja, de szerintem meg egy szúrós állat, mert akár mikor megyünk hozzá, mindig csak tűt szúr belém. Enye kérem, nem szeretem én ezt! Hiába is tiltakozok, nem engednek el. Megint megkaptam magamba a szurit. Fene. Most sem sikerült sem meglógnom, sem megharapnom senkit (megjegyzem csak gondolatban harapok, amúgy nem vagyok harapós). Aztán megint elkezdte a lábam nézegetni, hiába ellenkeztem. Hála istennek, most megúsztam a karom vágást. Akkor meg nem tudom minek nézte a lábamat!? Mindegy, elengedtek és szét nézhettem abban a szobában. Sok érdekes illat volt ott, nem győztem szaglászni. Közben meg a gazdi és a fehér ruhás szúrós állat beszélgettek, egyszer csak hallom, hogy dícsérnek valakit nagyon: "Milyen szép a szőre és milyen jó kondicóban van." Lehet engem dícsértek. Végre elindulunk kifelé abból a szobából. Képzeljétek még az utcán is megdícsértek. Biztos tavasz van és buknak rám az emberek, mert akármerre mentünk, mindenüt dícsértek. Annyit sétáltam, el is fáradtam és megint egy kellemes vacsorával és egy kis szundival koronáztam meg ezt az izgalmas napot.

2010. március 16., kedd

Kedd délben

Gazdi haza jött ebédelni. :) Azonnal meghallottam, hogy hazaért. Lesekedtem is ki a kis lakásomból, majd kiharcoltam, hogy kiengedjen. Megtörtént, kiengedett. :) Nektek megsugom, kedvenc szórakozásom, hogy belemászok gazdi locsolókanájába. Olyan jó abban elbújni. Egyszer csak rájövök, hogy a gazdi tegnap locsolta meg a virágokat. Rohanok is. :) Sikerült is már a második cserép virágot felborítani és félig kikaparni a jó nedves, puha virágföldet. Erre nem előkerült a gazdi és méltatlankodva elkapta a frakkom. Nem értem, olyan jó kertészkedni és én csak segíteni akartam neki, így jobban levegőzik a talaj, és még a virágnak is sokkal jobb szerintem. Mindegy, frakkon ragad és megint betesz a helyemre. Azt hangoztatja nagyon, hogy tiszta virágföld a lábam, meg rosszat is csináltam, így nem mehetek ki. Hiába rázom a ketrecet, nem enged ki. Enye. Na, de velem nem szúr ki, kitaláltam, hogy nem csak a házamba tudok aludni, hanem a házam tetejére is fel tudok feküdni. Lekötöm én magam, alszok egyet. :)

Március 15.

Na, hát megint elkaptam és megfürdettek. Ezek azt hiszik, hogy én szó nélkül eltűröm. Hát, nem. Megint azt hitték, hogy azért nyalom a kezüket, mert tetszik a fürdés. Hahaha, kis naívak, azért nyalom, hogy hátha ki tudom inni a vízet a lavorból és megúszom a fürdést. :) Na, de itt panaszkodok, pedig azért mindig jó kedvem van fürdés után. Akkorákat lehet utána hancurozni a gazdival. :) Majd utána lehet egy nagyot aludni. :) Megjegyzem, azért egyszer majd csak sikerül csurom vízesen meglógni és mindent összevizeznem a lakásban. Akkor, hogy fog majd méltatlankodni. :) Igérem beszámolok majd arról, ha megtörtént. :P

2010. március 7., vasárnap

Nem egy átlagos vasárnap

Ma is szokásosan kezdősött a napom. Megint reggeli után kibalhéztam, hogy kiengedjenek a ketrecemből. :) Egyszer csak hallom nagy kupaktanács van, és arról beszélnek, hogy mit vegyenek mamának születésnapjára. Gyanúsak. Egyszer csak megfognak és helyemre tesznek. Eltünnek. Én békésen bevonulok a kis lakóházamba szundítani egyet.
Egyszer csak előkerül a gazdi és látom a kezében a hámot és a pórázt, na megyünk valahova. Megint kocsizunk. Nemsoká ki is derült, hogy hova tartottunk, mamáékhoz. A gazdi nemhogy felvett volna, inkább megvárta, hogy besétáljak a hosszú bejáron, és még szaglászni sem engedett. Ez kérem, felháborító.
Ti még azt sem tudjátok, hogy ki az a mama?! A mama az a lény, akihez ha elvisznek, mindig megszeretget és mindig azt mondja, hogy pókhálózak ki az ágy alatt is. :) Fura ez a mama, de jó fej. Ma játszottam is vele. :) Tata meg mindig olvasgat, de ma belekötöttem, nem hagytam olvasni. Igen is, figyeljen rám ő is. :) Én olyan gyönyörű vagyok, hogy engemet mindenkinek nézni, látnia kell (megjegyzem, most a szerénység beszélt belőlem).
Fontosat, majd elfelejtettem. Meg lett mama ajándéka is, amit leellenőriztem, jól kaparható a tövéről a virágföld ki. :) Mama akkor is örült neki.
Aztán hazajöttünk és nem győztem ezt a sok fáradalmat kialudni, aludtam is vacsoráig. :)
Ez azért egy szép nap volt. :)

2010. március 5., péntek

Vadászat I. :)

Erről majd később írok. :)

Állatorvosnál

Ma megint szokásosan kezdődött a napom. Reggel kiharcoltam megint, hogy kiengedjen a gazdi, amíg öltözködik, készülődik. Mert ugye, én mindig elérem a célom a ravasz, furfangos elmémmel, de ha nem lennék ennyire szerény, még mondhatnám is magamról, hogy zseni vagyok. :) Sajnos, nem értem, hogy miért nem maradhatok kint, amíg a gazdi elmegy itthonról. Pedig olyan jól elkertészkednék.
Valami gyanús azért volt ma reggel a levegőben, de már elötte napokban is. Mindig csak azt hallottam, hogy majd megyünk a dokihoz és kapok rosszaság elleni oltást. Nem értem, hogy mi baja lehet a gazdinak, biztos beteg. :) Mindegy, aludtam én erre a sok hülységre egyet.



Délután haza ért és kiengedett, de jó. :) Mehet a hancur. Látom ám, hogy elővette a pórázt és az utazótáskám. Mit akar vele?! Azonnal kiderült, mentünk a kocsiba. Olyan jó, mert nem zárt be a táskába, hanem a kezében utazhattam, így kiláttam a kocsiból. :) Egyszer még útközben a fülét is majdnem sikerült megharapnom a gazdinak. Imádok fülbe harapni, szenvedélyem. :P Megérkeztünk. Olyan füti hely volt, de sok érdekes dolgot láttam és sok kikaparni valót is, de gazdi nem engedett oda, fene. Egyszer csak megjelent egy fehér ruhás ember, aki kedvesen beinvitált minket. Feltettek egy asztalra, onnan milyen mesze el lehetett látni. Mire kezdetem volna élvezni a dolgot, nem elkapott a gazdi és a fehér ruhás ember. Gazdi lefogott, a fehér ruhás ember meg valamit belém szúrt. Na, még ezért kapnak! Ez nem volt nekik elég, ezután két ember fogot le és megint nekem eset a fehér ruhás ember, valami fogóval és kezdte a karmaimat levagdosni. Enye, könnyen elbírnak elenem hárman, de majd megkapják még a magukét! Főleg a fehér ruhás ember, mert ahogy hallottam két hét múlva megint mennem kell hozzá. Na, majd akkor bosszút állok mindenért! Valamit még beszélgedtek a gazdival és kaptam állítólag egy oltási könyvet is (megjegyzem, amin macska van, pedig én görény vagyok!). Meg valami kombinál oltásról beszéltek, de nem értettem a lényegét. Annyi biztos, nagyon elfáradtam és jó volt hazaérni, enni egyet és lefeküdni a kis függőházamba. Fáradságos napom volt. Így, most el is megyek aludni egyet. Jó éjszakát mindenkinek!

2010. március 1., hétfő

Hétfői munka után

Ma hazaért a gazdi. Azonnal észre vettem, mert vártam már nagyon haza. :) Azonnal fel is keltem és követeltem, hogy engedjen ki. El is értem a célom, mert jelentem én elérem azt, amit akarok. :) Erre én utcu neki rohantam fel az ágyra és jelentem, sikerült a tervem, jól lepisiltem neki az ágytakaróját. Nem értem, én jót akartam, erre nem kiakadt. Még ilyet, felháborító. Azonnal le is szedte az ágyról, engem meg elkapott és megdögönyözött. Nekem sem kellett több, beindultam én is, és elkezdődött megint a nagy játék. :) Nagyon szeretem az ilyen játékot, annyit hancurozunk, cicázunk és jókat nevetünk.
Majd megint jött a napi rutin, ki lett takarítva a helyem, az almostálcám meg a fürdőszobában van mindig kimosva. Mint tudjuk a fürdőszoba pedig teli van ám sok érdekes dologgal. Jaj, de szeretek a gazdi után szaladni emiatt. Most is mosta ki és hát a finom, friss víz becsábított az almostálcámba, de a gazdi nem örült neki. Kitette a szürömet a fürdőszoba elé. Erre én berágtam magam és elkezdetem kötöszködni és cicázni megint, így megint kicsikartam a játékot és sok szeretgetést. Szép tiszta lett a helyem, és jól esett utána egy kis pihenés a vacsoráig benne. :)

Szombati fürdés

Na, megint elkaptak és megfürdettek. :) Nagyon tetszett, nyaltam is a gazdi kezét hálából. Szép tiszta lettem, megtörölgedtek és olyan jó kedvem lett tőle. :) Akkorát játszottunk utánna, majd hirtelen eltüntem. Azaz jól lebújtam előle, meg sem talált, mert én furfangos görény vagyok ám. :) Nektek megsugom, hogy elbújtam a törülköző alá, amit az ágyra terített, hogy megszáradjon, mert ugye vizes lett tőlem. Olyan jót szundiztam ott, a titkos helyemen. :) Ez is egy szép nap volt!