Állatorvosnál megint

Na, megint szövetkeztek ellenem. Azt hittem sétálni megyünk, erre kiderült, hogy kocsiba szállunk. Most ez a kocsi nagyobb volt és jobban ki is lehetet belőle látni. Figyeltem is ám kifelé, mert ha nem akarnak visszahozni, akkor lássam mere kell elindulni haza. Velem nem szurnak ki ám! Nem hagyom magam! Ahogy utazunk egyszer csak megérkezünk az úti célunkhoz. Nem találjátok ki, hogy már megint hova mentünk! Hát már megint a fehérruhás embernél kötöttünk ki. Gazdi állatorvosnak hívja, de szerintem meg egy szúrós állat, mert akár mikor megyünk hozzá, mindig csak tűt szúr belém. Enye kérem, nem szeretem én ezt! Hiába is tiltakozok, nem engednek el. Megint megkaptam magamba a szurit. Fene. Most sem sikerült sem meglógnom, sem megharapnom senkit (megjegyzem csak gondolatban harapok, amúgy nem vagyok harapós). Aztán megint elkezdte a lábam nézegetni, hiába ellenkeztem. Hála istennek, most megúsztam a karom vágást. Akkor meg nem tudom minek nézte a lábamat!? Mindegy, elengedtek és szét nézhettem abban a szobában. Sok érdekes illat volt ott, nem győztem szaglászni. Közben meg a gazdi és a fehér ruhás szúrós állat beszélgettek, egyszer csak hallom, hogy dícsérnek valakit nagyon: "Milyen szép a szőre és milyen jó kondicóban van." Lehet engem dícsértek. Végre elindulunk kifelé abból a szobából. Képzeljétek még az utcán is megdícsértek. Biztos tavasz van és buknak rám az emberek, mert akármerre mentünk, mindenüt dícsértek. Annyit sétáltam, el is fáradtam és megint egy kellemes vacsorával és egy kis szundival koronáztam meg ezt az izgalmas napot.